GINOP 4.1.4. pályázatírás

Szerencsére ma már számos állami és európai uniós forrás is rendelkezésre áll, ha cégünket, vagy egy-egy telephelyünket fejleszteni szeretnénk vissza nem térítendő támogatás segítségével.

GINOP 4.1.4. pályázatírás

Szerencsére ma már számos állami és európai uniós forrás is rendelkezésre áll, ha cégünket, vagy egy-egy telephelyünket fejleszteni szeretnénk vissza nem térítendő támogatás segítségével. Ezek közül egyes források, mint a GINOP 4.1.4-es azonosítójú pályázat roppant népszerűségnek örvend, hiszen komoly energetikai fejlesztésekre nyerhetünk támogatást.

Célunk, hogy mindenkinek segítséget nyújtsunk, nem számít az energetikai pályázat nagysága, mi vállaljuk a pályázatírást és a kivitelezésben is segítséget nyújtunk.

Ehhez kiváló anyagi forrás lehet a GINOP 4.1.4-19 azonosítójú pályázat, melyet úgy is ismerhetünk, hogy „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása”. 

Ennek a pályázati forrásnak a segítségével Ön akár több tízmilliós támogatást is elnyerhet, ami ráadásul vissza nem térítendő, tehát már emiatt megérheti pályázni. A sikeres pályázathoz azonban szüksége lehet egy tapasztalt pályázatírói gárdára, amit a {company} személyében meg is találhat!

Tudnivalók a GINOP 4.1.4. pályázatról

A megújuló energiák használatát célzó pályázat célja elsősorban az, hogy minden olyan mikro-, kis- és középvállalkozás számára anyagi forrást és így segítséget nyújtson, akik megújuló energiával kívánják fejleszteni vállalkozásuk energiahatékonyságát épületenergetikai szempontból. Ez lehet egy egyszerű családi termelő vállalkozás, vagy tuning műhely, de akár komplett gyártelep, vagy irodaház korszerűsítésére is elnyerhető ez a fajta támogatás.

Érdemes tudni azonban, hogy a pályázat útján támogatható tevékenységek mindegyike a megújuló energiaforrás kiépítését és azok nyomán létrejövő energiatakarékosság növelését kívánja segíteni. AZ így elnyert támogatás összege tehát felhasználható napelemekre, napkollektorra, korszerű kazánrendszer kiépítésére, hőszivattyú rendszerre, de nyílászárók cseréjére, hővédelem különféle formáira és melegvíz rendszer korszerűsítésre is igénybe vehetők.

GINOP 4.1.4. pályázatírás

GINOP 4.1.4 határidők

A {company} gyorsan és precízen elkészíti teljes pályázati anyagát, amire szükség is van, hiszen közkedvelt támogatási formáról beszélhetünk, ami immáron a negyedik szakaszába lépett, emiatt az igénylésre mindössze július 24 10 órától, szeptember 15. 10 óráig van lehetőség.

A határidő és az elérhető támogatási keret pedig percről-percre fogy, amennyiben nem szeretné elszalasztani ezt a lehetőséget, akkor forduljon hozzánk bizalommal, mihamarabb.

GINOP 4.1.4. pályázatírás

GINOP 4.1.4 igényelhető támogatás mértéke

E támogatási formában a vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költségek 55%-a. Ez minimum értékben 3 milliót, míg maximálisan 100 millió forintos támogatást jelenthet egy-egy pályázó esetében.

GINOP 4.1.4 önerő biztosítása

Természetesen semmi sem fenékig tejfel, így minden pályázónak legalább 10%-os önerővel kell bírnia az adott projekt esetében, de gyakorlatilag minden egyes forint rövid időn belül megtérülhet, hiszen költségeink jelentősen csökkenhetnek a kivitelezést követően.

GINOP 4.1.4 felhasználása

A GINOP 4.1.4 pályázat útján nem csak napelemes rendszer kiépítésére nyerhetünk támogatást, hanem az alábbi esetekben is támogatásban részesülhetünk:

  • napkollektoros rendszer telepítése 
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer 
  • hőszivattyú rendszerek alkalmazása 
  • fűtött és fűtetlen teret elválasztó, épülethatároló szerkezetek hőszigetelése
  • fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetek cseréje, korszerűsítése
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
  • meglévő beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

Sikeres GINOP 4.1.4 pályázatok

A pályázatírás nem egy pókerjátszma, ahol kockáztatással és szerencsével nyerhetünk. A pályázatírásban a siker kulcsa a megfelelő és teljeskörű pályázati anyag elkészítése. Ez azonban korántsem könnyű feladat, ami már önmagában elriaszthat sokakat a próbálkozástól is.

Cégünk, a {company} azonban biztos megoldást kínál, hiszen naprakész és magasszintű szaktudásunkkal a beadott pályázatok 99,8%-a sikeres elbírálást kap. Amennyiben tehát Ön szeretne csak hátradőlni és mindeközben plusz pénzekhez juttatni vállalkozását, akkor forduljon hozzánk bizalommal és mi teljeskörűen átvesszük a pályázatírási feladatokat, sőt mi több, a kivitelezésben is hathatós segítséget nyújthatunk.

GINOP 4.1.4. pályázatírás